2008. június 25., szerda

Horror

Ilyen inváziót még nem láttam. A drága holland nyakörv ellenére -ami elvileg fél évig működik és 2 hónapja van rajtuk- a kutyákból 100 számra hullik a megszívott kullancs. Ezeket a vérrel telteket türelmes kurkászással már meg lehet találni, de vérszívatlan állapotukban annyira kicsik, hogy felismerésük is szinte csak nagyítóval lehetséges.


A tavalyi babesia szövődményeként Zsuzsám fél szemére megvakult, így kissé hisztérikusan állok a dologhoz. Valamelyik reggel csúnyán púposított, és láthatóan rosszul volt. Azzonnali állatorvosi vizit megállapította, hogy székrekedése lehet, hiszen a röntgen sem mutat semmit, és a vérvizsgálat is negatív lett. Szerencsére persze, de potom 14 ezerért.
Vajon ezek az újszülöttnek látszó kisméretű kullancsok (ha tudjátok melyikekre gondolok) terjesztenek- e kórságot? Én abban reménykem, hogy nem. Talán ez az első vérszívásuk, így nem lehetnek köztigazdák.?
Aminek nagyon örülök, hogy találtunk OCTAVIANIA (ASTEROSPERMA) -t azaz (Rumillatú) Bazsalikomföfeteget. A zárójel a bizonytalanságot jelzi. Ezt a fajt az elmúlt 7 évben, mi még nem találtuk.

2008. június 20., péntek

gombák a hírekben

"New Fun Guy on Campus? "
"Top Ten New Species of 2007" közé bekerült egy gomba is. Az listában minden évben különleges/érdekes új fajok szerepelnek. A Xerocomus silwoodensis ugy került a listára, hogy Londonban fedezték fel egy egyetem terülén. A nevét is a "Silwood Campus"-ról kapta. Ez azért keltett feltünést, mert jól példázza, hogy London - a világ egyik legrégebben és legalaposabban kutatott része - is tartogathat meglepetéséket és hogy milyen kevéssé is ismerjük a élővilágot, amit épp elpusztítunk. Nem kell feltétlen Azerbajdzsánba menni, ha különlegességet keres az ember :)). Itthon is rengeteg érdekes gomba került elő az elmúlt héten, nemsokára ezekről is beszámolok.
(forrás: National Geographic)


Egy kis videó, hogy legyen szarvasgomba is a posztban. Az egyik ismert gyorsétteremlánc 200 dolláros (szarvasgombát tartalmazó) hamburgerét láthatjuk akció közben. A világ megérett a pusztulásra.


http://view.break.com/523059 - Watch more free videos

2008. június 15., vasárnap

Föld fölött

Alig van a kezemben a fotógép de most végre kéznél volt amikor érdekesség is volt. Elindult a földalatti szezon, de hála a sok esőnek föld fölött is érdemes nézelődni. Ez szerintem egy védett süngomba- bár nem annak látszik.



Ez a gomba a komposzton nőtt, és fogalmam sincs mi ez, hálásan venném az ötleteket. Tenyérnyi méretű, törékeny , vékony husú. Csésze-, vagy fülgombának látszik, de nagyon nagy.


Lehetséges, hogy a spórái szabad szemmel is látszanak?

2008. június 11., szerda

kis szines

"Truffle Hunting in qatar" ez ugyan már nem annyira aktuális, de most találtam.





Az már inkább érdekes, hogy nemcsak nálunk kezdődik a szezon, hanem Ausztráliában is, csak ott a Francia szarvasgombához fűznek nagy reményeket.
"All the way over in Manjimup, Western Australia the Wine and Truffle Co only found a single truffle in 2003, but expect to collect around 600 kilograms in the next three months." Tavaly is nagy volt a felhajtás szezon elején, de lemaradtam az utólagos eredményismertetésről. Idén majd jobban figyelek.

Zenés videó a Föld túloldaláról, ahol a kutya kapargat egyet a fa tövénél és leesik a földből a truffe:



plussz néhány csinos kép

2008. június 7., szombat

Maja és a gomba


Feriék új hugicája Maja két és fél hónaposan rá van izgulva a szarvasgombákra. Kivittük, hogy játszódjon az erdőben és boldogan rohangált a szájában a gombákkal, nagy igyekezetében még gombát is talált, ennél korábban nem lehet kezdeni :)

Igazán szimpi kiskutya, tiszta Feri :) A lábát ugyanúgy hátracsapva fekszik, erős egyéniség, nyugodt de komisz, és stabil jó idegrendszere van. Az alábbi gombától se ijedt meg:



2008. június 2., hétfő

Egykor Szépreményű Frigyes szezon előtti intelmei

Ahogy kunkorodik vissza a nyárba az idő fonala, ahogy forró napok után savanyodik a párás hajnalok illata, úgy hömbörödik elő lassacskán a nyári szarvasgomba szezon

de
gombák ide, gombák oda

a törpök élete nemcsakmókaéskacagás.

A gonosz Hókuszpokon túl

kullancsokra és palántaszomorító melegre kell felkészülnie az egyszeri gombásznak. A kullancstermés idén várakozáson felüli, ennek okairól és következményeiről ebben a kiváló cikkben tájékozódhatunk (köszi nagypapi).

A kánikula nem újdonság, ez a plakát mégis olyan nagy szeretettel készült, hogy nincs szívem nem betenni ide, mindenki okulására. Frigyes is azt mondja: Szedán csomagtartójába kutyát ne tégy! Cselekedeteid máskülönben is úgy viseld, hogy annak okán az eb testhőmérséklete kelleténél jobban meg ne emelődjék!